Így aztán, hercegecském, apránként megértettem
szomorú kis életedet. Sokáig nem volt egyéb szórakozásod, mint a naplementék
szelíd szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel tudtam meg, amikor
azt mondtad:
- Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk,
nézzünk meg egy naplementét...
- De ahhoz várni kell...
- Várni? Mit?
- Hát hogy lemenjen a nap.
Először meglepetés látszott az arcodon, aztán
nevettél egyet magadon.
- Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok!
- mondtad.
Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van,
Franciaországban köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne
egyetlen szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát
lásson. Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van. Neked
viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár lépéssel odébb
húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét, ahányszor csak akartad...
- Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam
lemenni a napot!
Kisvártatva hozzátetted:
- Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon
szomorú, szereti a naplementéket...
- Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros
napon?
Erre azonban a kis herceg nem felelt.
Vote for polarhome |